Az épület a váli katolikus temető hangsúlyos része. A templom mögötti domboldalon, a lépcsőkön felsétálva hamar a szemébe tűnik a látogatónak.
Az Ürményi József által lerakott városmag harmadik eleme a kastély-templom vonalban helyezkedik el. Tervezője ugyanaz, mint a templomé. Szerény díszességével és tagozatlanságával ünnepélyes, de egyben zárkózott is.
A 18. század végén épült Ürményi-kastély Fejér megyei Vál község egyik legismertebb nevezetessége. Az egykoron az Ürményi család tulajdonát képező copf stílusú kastélyt romos állapota miatt nem használják.
Története:
A váli erdész fia, a költő Vajda János (1827-1897) költészetét áthatja az erdő és a táj szépsége. Szülőházában emlékkiállítást rendeztek be. A vadregényes környezetben álló, 200 esztendős erdészlak, amelyben a költő nevelkedett, a községtől 3 kilométerre áll. A korabeli bútorokkal berendezett, nádfedeles kis házban a költővel kapcsolatos dokumentumok is láthatók.
Cím: 2473, Vál Antali erdő
Telefonszám: 06301643447 Papp Zsuzsanna
Nyitva tartás: Előre bejelentkezés alapján
A Lovas Zugoly Vendégház és Lovarda a Vértes és a Gerecse lábánál helyezkedik el, gyönyörű, érintetlen természeti környezetben, alig 45 kilométerre Budapesttől.
Nyugodt, családias, barátságos Vendégház, távol a világ zajától, közel a természethez. Ideális hely az aktív pihenést választók, a lovaglás, a túrázás, a biciklizés szerelmeseinek.
Amikor a világjárta gépészmérnök találkozott Etyekkel és az etyeki borral, szerelembe esett és metszőollót ragadott. Holott a családi krónikák szerint az utóbbi száz-százötven évben egyetlen felmenője sem akadt, aki megkapált volna egy tőkét.
Pozsonyi Zsolt olyan borokat készít, amilyen ő maga: markáns karakterű, harmonikus és intelligens tételeket. A kézműves borok mellett kötelezte el magát, de mérnökemberként a technológiai fegyelem sem lehet nála kérdéses. Temperamentumos elképzelésekkel bír a földről, a szőlőről, a hordóról, s általában véve: a borról.
Oldalak
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.