A település szélén, domboldalon, egy nyeles telken álló, sánccal körülvett, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom romjai.
A falu egykori temploma a XIII. században épült és még ugyanabban a században – talán még a tatárjárás előtt – háromhajóssá bővítették. A XVI. századig állt, akkor – feltehetően a török pusztítás következtében – elhagyatottá vált és rommá lett.
A hajó észak és dél felől mellékterekkel (hajókkal) van bővítve. A déli és északi mellékhajókat keleten egyenes harántfal zárja, nyugati oldaluk azonban toronypárban végződik. A déli mellékhajó nyugati végében láthatók az egyik torony 5-6 méter magasan álló romjai.
Az épület fehér dolomitkőből készült, a sarokélek közt élesen keretezett tükrökkel. Nyugati homlokzatán korai, keskeny csúcsíves résablak figyelhető meg, formája alapján ez is a XIII. századra datálható. A belülről nyitott torony emeletén látszódó árkád- és ívmaradványok kegyúri karzat meglétéről árulkodnak; ez és maga a kéttornyú homlokzat mindenképpen jelentős templomra utal.
Felveti valamelyik korabeli szerzetesrend szerepét is az építkezésben: írott források híján – a XIII. századi dunántúli családi monostortemplomok analógiái alapján – a bencés vagy a premontrei barátok keze sejthető benne.
Első helyreállítása 1973-74-ben történt, majd 2000-ben a millennium tiszteletére újra renoválták.