Vál

Ürményi-mauzóleum

Ürményi-mauzóleum

Az épület a váli katolikus temető hangsúlyos része. A templom mögötti domboldalon, a lépcsőkön felsétálva hamar a szemébe tűnik a látogatónak.

Az Ürményi József által lerakott városmag harmadik eleme a kastély-templom vonalban helyezkedik el. Tervezője ugyanaz, mint a templomé. Szerény díszességével és tagozatlanságával ünnepélyes, de egyben zárkózott is.

Ürményi-kastély

Ürményi Kastély

A 18. század végén épült Ürményi-kastély Fejér megyei Vál község egyik legismertebb nevezetessége. Az egykoron az Ürményi család tulajdonát képező copf stílusú kastélyt romos állapota miatt nem használják.

Története:

Vajda János Emlékház

Vajda János Emlékház

A váli erdész fia, a költő Vajda János (1827-1897) költészetét áthatja az erdő és a táj szépsége. Szülőházában emlékkiállítást rendeztek be. A vadregényes környezetben álló, 200 esztendős erdészlak, amelyben a költő nevelkedett, a községtől 3 kilométerre áll. A korabeli bútorokkal berendezett, nádfedeles kis házban a költővel kapcsolatos dokumentumok is láthatók.

Cím: 2473, Vál Antali erdő
Telefonszám: 06301643447 Papp Zsuzsanna
Nyitva tartás: Előre bejelentkezés alapján

Talján Tanya

Talján tanya

A családi gazdaságot Fekete Dániel és Graziani Borbála házastársak, három kisgyermek szülei hozták létre. A Talján Tanya elnevezés a feleség olasz származására utal, ami a sajtkészítésben is nyomon követhető, mivel a hagyományos helyi termékek mellett az olasz tejtermékek hagyományait is folytatják.

A gazdaság viszonylag nagy területen, Vál külterületén található. Amikor ideköltöztek a hozzátartozó elöregedett és elvadult szőlő bortermelésre már nem volt alkalmas, sőt, szinte áthatolhatatlan dzsungellé változott, így a kecsketartás gondolata szinte magától adódott.

Váli Völgyi Kecskefarm

Váli Völgyi Kecskefarm

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Herczku Család Gazdasága

Vál - Egy perc Magyarország

Fiskus Olga kisfilmje Válról

Völgyvidék és Velencei-tó környéki kerékpártúrák

Völgy Vidék kerékpárutak

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

http://funiq.hu/volgyvidek-velencei-to

Oldalak

Oldaltérkép

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.