Nyertes LEADER pályázatok

A VP6-19.2.1.-96-3-17-es számú „Helyi terméket feldolgozó vagy helyben szolgáltatást nyújtó vállalkozások és közösségi gazdaságok fenntartható, kisléptékű beruházásai” című pályázati felhívás 2021.12.06-án tartott HBB ülésének nyertes pályázatai

Ügyfél neve: Champex Kft.
Projekt címe: Eszközbeszerzés szárított gomba helyi termék előállításához Válban
Támogatás összege: 2 857 844 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt során beszerezni tervezett szárítószekrényt a folyamatos térségi, országos és export igény kielégítése céljából kívánjuk üzembe állítani, hogy az általunk megtermelt gombát a váli telephelyünkön tudjuk szárítani, ezzel is támogatva a közvetlen értékesítést és erősítve a helyben elérhető szolgáltatásokat.

Ügyfél neve: Ercsi Kinizsi Sportegyesület
Projekt címe: Ercsi csónakház felújítása
Támogatás összege: 8 019 910 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt során felújítjuk a nagy hagyományokkal rendelkező, 1912-ben alapított Ercsi Kinizsi Sportegyesület evezős szakosztályának a vízi telephelyén lévő csónakházat a helyi vízi sport és szabadidős szolgáltatásaink fejlesztése és új helyi szolgáltatások (klubrendezvények, vizes táborok, oktatások-képzések) kialakítása és működtetése céljával a megújuló infrastruktúrán.

Ügyfél neve: Fruit Action WKS Kft.
Projekt címe: Mezőgazdasági analitikai labor létesítése
Támogatás összege: 9 999 999 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt keretében Vál településen analitikai labor valósul meg a térség gyümölcstermelői számára.

Ügyfél neve: Kiss És Társa Ipari Szolgáltató Bt.
Projekt címe: A Kiss és Társa Bt. építőipari gépbeszerzése
Támogatás összege: 2 937 162 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt 6 db építőipari gép beszerzésével 4 új helyi építőipari szolgáltatás bevezetését célozza meg.

Ügyfél neve: Kulcsár Balázs
Projekt címe: Gyümölcsfeldolgozó fejlesztése
Támogatás összege: 1 170 933 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekttel elsősorban a gazdaságunkban termő gyümölcsök, zöldségek és fűszernövények szedésének és feldolgozásának hatékonyságát szeretnénk növelni. Ezen kívül a helyi önkormányzattal folyamatban van egy olyan együttműködés kidolgozása, melynek keretében az önkormányzati területeken termő gyümölcsöket is gazdaságunkban dolgoznánk fel.
Hosszabb távon a helyi, hagyományos háztáji gyümölcstermesztést szeretnénk ösztönözni, oly módon, hogy technológiai támogatást és felvásárlási lehetőséget szeretnénk biztosítani a tájfajta gyümölcsökre.

Ügyfél neve: Martonvásári Fúvószenei Egyesület
Projekt címe: Hangszerek beszerzése új zenei szolgáltatás bevezetéséhez
Támogatás összege: 1 046 980 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A beszerezni kívánt hangszerek új hangzással bővítik az önkéntes fúvószenekar hangzásvilágát, így a koncertek és előadások minősége és színvonala magasabb lesz, továbbá új önálló zenei szolgáltatás nyújtására is alkalmasak. Ezzel Martonvásár kulturális életében még nagyobb hangsúlyt kaphat a fúvószenekar jelenléte.

Ügyfél neve: Martonvásári Ipari Szolgáltató Kft.
Projekt címe: A Martonvásári Ipari Szolgáltató Kft. eszközbeszerzése helyi szolgáltatásainak fejlesztése érdekében
Támogatás összege: 2 995 633 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt során építőipari gépek és eszközök, valamint zöldterület karbantartásához kapcsolódó eszközök beszerzése történik új helyi építőipari és zöldterület karbantartási szolgáltatások bevezetése és a meglévő kapacitások bővítése céljából.

Ügyfél neve: NAVÁL Bt.
Projekt címe: Iroda-felújítás és autóápolási állomás telepítése a váli autószerelő műhelyben
Támogatás összege: 7 800 197 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt során a Navál Bt. autószerelő telephelyén lévő irodaépület energiahatékonyságát javító külső felújítása, szigetelése, valamint egy autóápolási állomás telepítése történik meg új helyi szolgáltatás kialakítása és bevezetése céljából.

Ügyfél neve: Noda Produkció Kft.
Projekt címe: Helyi szolgáltatást nyújtó kereskedelmi üzlet kialakítása Válon
Támogatás összege: 6 011 830 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt során egy meglévő használaton kívül lakóingatlan átalakítása és felújítása történik meg funkcióváltással helyi kereskedelmi szolgáltatást nyújtó élelmiszer-üzletté.

Ügyfél neve: SZEVASZ, A Baracskai Faluházért Közhasznú Alapítvány
Projekt címe: Új szolgáltatás kialakítása és eszközfejlesztés a SZEVASZ Alapítványnál
Támogatás összege: 2 998 931 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A fejlesztés során 3 új szolgáltatás alakítunk ki és a meglévők minőségét emeljük az ezekhez szükséges eszközök egy részének projektbeli tervezett beszerzésével.

Ügyfél neve: Szív Csücske Alapítvány
Projekt címe: Szív Csücske Alapítvány karitatív szolgáltatásainak fejlesztése eszközbeszerzéssel
Támogatás összege: 2 565 737 Ft
Projekt rövid összefoglalása: Az alapítvány táboroztatáshoz, ideiglenes elszállásoláshoz kapcsolódó és IKT eszközbeszerzés révén a meglévő karitatív és szociális szolgáltatásait erősíti meg és rendezvényszervezést új szolgáltatásként vezeti be.

Ügyfél neve: Váli Tűzoltó Egyesület
Projekt címe: A Váli Tűzoltó Egyesület eszközbeszerzése
Támogatás összege: 1 029 633 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt célja tűzvédelemhez és mentéshez kapcsolódó eszközök, szerszámok és IKT eszközök beszerzése.

Ügyfél neve: Itthon Van Otthon Kft.
Projekt címe: Szoftver és digitális technikai fejlesztés
Támogatás összege: 1 521 622 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A LEADER Térség turisztikai kínálatának, helyi termékek bemutatása és népszerűsítése, teljes mértékben illeszkedik a helyi viszonyokhoz és problémákhoz. A LEADER Térség illetékességi területén élő lakosság számára a falusi turizmus, a vidéki vendéglátás a legkézenfekvőbb és az adottságaiknak megfelelő, sok esetben az egyetlen lehetséges kitörési pont, amelyet a települések helyi kiadványokkal igyekeznek ösztönözni.

Ügyfél neve: Dr. Konrád Viktória
Projekt címe: Kisléptékű gyümölcsfeldolgozási beruházás Csabdi község felzárkóztatására
Támogatás összege: 2 975 000 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt keretében 4 eszközt kívánok vásárolni: gyümölcs- és szőlőprést, pasztörizálót, bag in box töltő gépet, valamint lekvár- és szörp főző gépet annak érdekében, hogy gyümölcstermésem vonatkozásában ne csak elsődleges fogyasztásra tudjak termelni, hanem vállalkozásom diverzifikálni tudjam.

Ügyfél neve: QYWYD 2014 Kft.
Projekt címe: QYWYD 2014 Kft. szolgáltatás fejlesztése
Támogatás összege: 9 999 997 Ft
Projekt rövid összefoglalása: A projekt keretében a QYWYD 2014 Kft. szolgáltatási köre bővül területkezelési munkálatok végzésével helyi mezőgazdasági vállalkozók számára. A speciális munkafolyamatokhoz társított eszközök használatával, -áthidaló, szakszerűtlen megoldások elhagyásával hatékony, minőségi termelés érdekében.

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Vál, Vajda János u. 36., II. em.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
Telefon/Fax: 22/243-124
Mobil: 20/245-0732, 20/824-2065
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.